Hangulatos évadnyitó horgásztalálkozó - 2017

Hangulatos évadnyitó horgásztalálkozó - 2017

Szép napos, bár szeles idő köszöntötte a Tiszavasvári Kacsás tavon összegyűlt nyírteleki horgászbarátokat.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően gyülekeztek az ismerős arcok a nagyon szépen előkészített, halban gazdag víz partján, amit ezúton is megköszönünk a kezelőjének! A Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédelmi Egyesület szép számú nevezői között volt jó pár gyermek és női versenyző is, akiknek a fogási eredményei olykor zavarba ejtően jól sikerültek, ami a sokat próbált férfiakat is meglepte.

Hatvanhat induló várta izgatottan a kezdő dudaszót, aminek elhangzása után sorban fogták (szinte mindenki) a kisebb-nagyobb halakat! A versenyzők összefogása parádésra sikeredett! 13 órára, amikor véget ért a küzdelem, 170,96 kg hal került mérlegelésre, közte egy 6,7 kg-os amur Gajdos János jóvoltából, aki ezzel a legnagyobb halnak járó díjat vehette át! A legtöbb halat a legkisebb versenyző, a még nem egészen 8 éves Szalanics Flóra fogta, akinek majdnem 150 halacskát sikerült horogra csalni! Míg a verseny folyt a hozzátartozók is „foglalkoztatva” voltak egy totó kitöltésének erejéig. Jó volt látni, hogy a feleségek, családtagok mennyire komolyan vették a feltett kérdéseket. A legjobbakat itt is jutalmaztuk.

A szervezők kitettek magukért, hisz nagyon sok munkánk van egy ilyen rendezvény előkészítésében, és lebonyolításában. A vezetőség minden tagja kivette a részét a munkából, de főleg a három mérlegelő munkája volt az igazán megterhelő. Köszönjük Tóth Imrének, Greskó Zoltánnak, és Szalanics Csaba titkárnak az önzetlen munkáját! Köszönjük Kovács Gábornak az előkészítést és a szervezést. Köszönet a finom babgulyásért és az üditőért, mellyel megvendégelte a résztvevőket az elnökség. De köszönjük mindazoknak a horgászoknak és hozzátartozóknak, akik részvételükkel megtisztelték versenyüket.

Az eredmények a következőképpen alakultak:
Gyerek kategória:
1. Szalanics Flóra (4 kg)
2. Hevesi Boglárka (1,76 kg).

Ifjúsági kategória:
1. Somogyi Zsolt 4,23 kg
2. Hevesi Kristóf (1,13 kg)
3. Izsó Rihárd (0.92 kg).

Női kategória:
1. Kató Ágnes (12,09 kg!!!)
2. Dénes Béláné (6,87 kg)
3. Komári Gézáné (4,18 kg).

Felnőtt úszós kategória:
1. Sipos András (3,69 kg)
2. Komári Péter (3,42 kg)
3. Gyurcsán József (3,29 kg)
4. Kandala Mihály (2,73 kg)
5. Dankó Mihály (1,27 kg)

Felnőtt „fenekezős” kategória:
1. Lajcsák Dávid (22,24 kg)
2. Batta Gábor (19,1 kg)
3. Gajdos János (9,2 kg)
4. Szalanics Gergő (9,1 kg)
5. Somogy Tamás (7,3 kg)

Gratulálunk a győzteseknek, következő alkalommal az éjszakai versenyen mérhetik össze tudásukat!

Kapcsolat

nyhe logo hir

Magyarország
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
4461 Nyírtelek, Tokaji út 50.
Telefonszám: +36 42 210 188
Mobiltelefon: +36 20 4660 824
Weboldal: http://www.nyirtelekihe.hu

Cookie-k kezelése

Szép fogások versenyeinken