Ezer fölött a létszám - 2019

Ezer fölött a létszám - 2019

Egyedülálló évet zárt a Nyírteleki Sporthorgász és Természetvédő Egyesület, állapították meg a napokban tartott közgyűlésükön a tagok.

(Elérték az ezer fő fölötti létszámot!) Ez mindenképpen azt jelzi, hogy jó irányba halad a közösség, s ebben jelentős szerepet vállal az elnökség és a segítők. A megyei versenyeken is sikereket értek el, hisz ahol csak elindultak onnan kupával tértek haza. Szalanics Csaba, mind egyéni feeder, mind a páros csónakos pergető-versenyen (ahol Greskó Zoltánnal alkottak eredményes párost) a dobogón végzett.

A saját versenyeik (négy volt az éven) is igen jól alakultak, a Kacsás tavi például nagyon szép fogásokat hozott, a többin a szokásos eredmény született. Marcsek Balásznak és Szabó Istvánnak köszönhetően, jól működik az iskolában a horgász szakkör. A gyerekek emellett megyei és háziversenyeken, nyáron horgásztáborban vettek részt.

A közgyűlésen sok szó esett a horgászberkekben bekövetkezett oly sok változásról. Az egyesület vezetése köszönetét fejezte ki az „árusoknak”, valamint Kovács Gábor gazdasági vezetőnek a lelkiismeretes munkájukért. Hagyomány már az is, hogy ilyenkor adják át a versenyeken legjobban szereplő tagnak az Év horgásza díjat. 2018-ban Stropkócki István lett a nyertes, az elért 2 db 2. helyével! A beszámolók és a 2019-es tervek elfogadása után a vezetőség vendégül látott minden megjelentet horgásztársat. DM

Kapcsolat

nyhe logo hir

Magyarország
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
4461 Nyírtelek, Tokaji út 50.
Telefonszám: +36 42 210 188
Mobiltelefon: +36 20 4660 824
Weboldal: http://www.nyirtelekihe.hu

Cookie-k kezelése

Szép fogások versenyeinken